Hírek

Elérhetőségek

Első lakás megszerzése

Első lakás megszerzéséhez nyújtott támogatás:

A rendelet hatálya kiterjed Méhkerék község közigazgatási területén épülő, illetve megvásárolni kívánt lakásokra.

Támogatás adható:

a) házaspárnak,

b) azoknak az egymással házasságot kötni szándékozóknak, aki erre vonatkozó szándékukat az illetékes anyakönyvvezetőnél bejelentették, és ezt igazolják,

c) élettársi viszonyban élőknek,

d) egyedülállóknak.

A támogatás igénylésének feltétele, hogy

a)  az igénylő, valamint házastársa, élettársa, gyermeke, vele együtt költöző családtagja lakástulajdonnal vagy résztulajdonnal, állandó lakáshasználói joggal nem rendelkezik és önálló lakás teljes tulajdonjogát szerzi(k) meg és

b) akik a lakásvásárlással egy időben Méhkeréken lakcímet létesítenek és ott életvitelszerűen élnek és

c) vállalja, hogy a támogatási szerződés aláírásától számított 5 évig Méhkerék közigazgatási területén lesz a lakóhelye.

Támogatás iránti kérelmet a Méhkeréki Polgármesteri Hivatalnál kell benyújtani az erre rendszeresített formanyomtatvány kitöltésével,  

a) lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül;

b) lakás építése esetén a használatbavételi engedély jogerőre emelkedéséig;

A kérelemhez csatolni kell

a) lakásvásárlás esetén az adásvételi szerződés ügyvéd által ellenjegyzett példányát

a) lakásépítés esetén a jogerős építési engedélyt;

Vonatkozó jogszabály:

Méhkerék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2020.(II.26.) önkormányzati rendelete

Ügyintéző neve: Fanaczán Réka

Ügyintéző elérhetősége: Tel: 66/277-760

e-mail: szemelyugy@mehkerek.hu

 

 

Csatolmány(ok):